Vizeink »

Szódagyártás

A szódagyártógép és a szódásüveg feltalálása

 

http://invitel.hu/csiffari/images/jedlik.jpg

"A   mesterséges   ásványvizeknek   nem   hátrányára,    hanem   előnyére,   a feltalálóknak
pedig nem szégyenére, hanem dicsőségére válik, ha sikerül a vízbe az  eddig elértnél nagyobb
mennyiségben juttatni  szabad  szénsavat,  vagy  még annál is nagyobbat, mint amennyit a
természetes vizek tartalmaznak."
Ezzel a gondolattal kezdődik Jedlik Ányos egy latin nyelvű tanulmánya, amely rövid
összefoglalásban ismerteti Jedlik eredeti eljárását is "a szódavíz, nátrium-magnéziumos víz, Eger-
, Selters-, Püllna-víz" készítésének módja címen.
Mint a győri bencés gimnázium tanára, már 1828-29-ben kezdett behatóan foglalkozni azzal,
hogy idehaza felfedezze és megvalósítsa a szódavíznek és mesterséges savanyúvíznek iparilag is
használható készítési módját. Erről már korábban is olvasott Gilbert "Annalen der Phisik" című
művében, mely szerint Genf-Ben Paul és Goffe fizikusok már 1789 óta állítanak elő savanyúvizet,
de a készítési módot titokban tartották. Jedlik-nek nem is volt szüksége külső segítségre,
hiszen kísérletezése gyorsan eredményessé vált. Mint írja:
"...az eljáráshoz olyan készülék szükséges, amely a víznek szénsavval való telítésére alkalmas, a
szénsavgáznak saját készülékével való fejlesztése által..."
Ennek módját a következőképpen írja le:
"A szénsavgáz fejlesztésére szolgáló első edénybe beleöntjük a három- vagy négy rész vízzel
hígított kénsavnak bizonyos meghatározott mennyiségét. Ezután porrá tört krétát, őrölt
márványt, vagy ami sok tekintetből jobb, szitált (fa)hamut annyi vízzel keverünk össze, hogy
folyékony pépet alkosson, és ezt ugyanabba az edénybe nyomjuk egy erre a célra való
dugattyúval. Miután a fejlődő gáz a levegőnek legnagyobb részét egy szabad nyíláson át
kihajtotta, az edényt légmentesen lezárjuk.
A hamunak többször megismételt adagolásával a szénsavgáz az első edényből átnyomul a
másodikba egy olyan csövön keresztül, amely a második edénynek csaknem az aljáig ér.
Ez a második edény szódának vagy hamuzsírnak oldatát tartalmazza, amely a gázt a netalán
magával szállított kénsavgőzöktől megtisztítja. Az így megmosott és sűrített szénsavgázt egy
csap megnyitásával tetszés szerint lehet átereszteni egy harmadik hengeres edénybe, amelyben
a telítésre szánt víz van. A kézzel mozgásban tartott edényben a víz a gázt könnyen elnyeli. Az
elnyelt szénsavgázt a hamunak ismételt adagolásával addig pótoljuk, míg a kénsav azzal telítetté
nem válik.
Ennek megtörténte után az első edény alján lévő csapot megnyitva a mész- és káliumszulfátot
sűrített szénsavgázzal kinyomatjuk és az edényt újra megtöltjük..."
Olyan készüléket szerkesztett tehát, amelynek segítségével csekély költséggel lehetett vizet
szén-dioxiddal telíteni. Sok délutánt töltött Jedlik tanár úr Pallos nevű győri bádogosmester
műhelyében, ahol megszületett az elképzelt készülék, ami természetesen a kisiparos
kézművességét is dicséri.
Jedlik értekezése azt is bizonyította, hogy
"minden savanyúvizet lehet utánozni és olcsón készíteni, sőt tetszés szerinti szénsavtartalmúvá
tenni, mi akkoron, midőn az úgynevezett SODAVÍZ még nem készíttetett, elég érdekes vala."
Kísérletei közben figyelmét főleg arra fordította, hogyan lehet
1. szén-dioxidot a leggyorsabban, legkönnyebben és legolcsóbban fejleszteni
2. a fejlesztettet a legkényelmesebben úgy 3-4 atmoszférára veszteség nélkül összenyomni
3. a legcélszerűbben a telítésre szánt vízbe juttatni
4. hogyan lehet csekély rázással a gáz- és vízrészecskéket szorosabb és teljesebb érintkezésbe
hozni, ezzel pedig az elnyelés folyamatát meggyorsítani.
Jedlik szódavizet és mesterséges ásványvizet is készített, amikor is előzőleg megfelelő
arányban különféle ásványi anyagokat kevert a vízbe. A készülék sikeresen működött, a
készterméket felfogó edényben összegyűlt szikvíz, vagy szódavíz íze üdítő, kellemes volt.
Legelőször a rendházban tette le az asztalra, és a rendtársak elismerően fogyasztották.
Orvos barátai is elismerően szóltak a készülékről. Rábeszélték a professzort, hogy hasznosítsa
az eljárást, nem a pénz miatt, hanem a kórházi betegek hálásak lettek az üdítő szódavízért, a
mesterséges "gyógyvízért". Hamarosan beigazolódott az orvosok igazsága:
1831-32 évben "napkeleti járvány, epekórság" (ma kolerának nevezzük) söpört végig az
országon, és a szódavíz (savanyú kémhatása révén nem terjesztette a járványt) a szenvedőknek
enyhülést, megkönnyebbülést hozott.
Noha a gimnáziumi szertárban a készülék éjjel-nappal működött, minden mennyiség kevésnek
bizonyult.
Készülékét az évek folyamán belföldi és külföldi szakemberek segítségével állandóan
továbbfejlesztette, Pozsonyban már korszerű gépet készítettek számára.
Sokat foglalkozott a lefejtés módozataival, hiszen amikor a víz már tökéletesen telített,
üvegekbe kell lefejtenünk, de óvatosan, hogy az átömléskor csak kevés gáz menjen veszendőbe.
Ezért erre a célra olyan rézcsövet használt, amely pontosan ráillett a leeresztő csapra és az
üvegbe mélyen leért, mert azt vette észre, hogy ily módon sokkal kevesebb gáz illan el, mint
amikor a gyöngyöző vizet közvetlenül a csapról a levegőn át folyatjuk az üvegbe. Ez az alapja a
szódásüveg felfedezésének.
Győrött már az első nyáron sok üveg szódavizet töltöttek meg a készülékével, és saját
feljegyzései szerint az mindenkinek ízlett.
A szódavizet tehát nem Jedlik találta fel, azonban a szódavízgyártás, a gyakorlati alkalmazás
terén két dologban az övé az elsőség:
l. A széndioxid sűrítésére ő már nem használ mechanikus légsűrítőt, hanem erre a célra a gyors
vegyi bomlás előnyeit aknázza ki. Ezzel a megoldással lényegesen egyszerűbb és olcsóbbá lett az
egész összeállítás.
2. Amire az ásványvíz-források és töltőtelepek tulajdonosai csak a század vége felé kezdtek
gondot fordítani, azt Jedlik már régen megvalósította, amidőn a vízrészecskék ütődéséből és a
levegővel való érintkezéséből származó szén-dioxid-veszteség elkerülése végett az edény aljáig
érő csövön át fejtette le a telített vizet, a szódavizet.
Készüléke egyébként a szódavíznek ipari előállítására is alkalmas volt mindaddig, ameddig a
szén-dioxidot magán a töltő-telepen kellett fejleszteni, nem úgy mint ma, amikor
acélpalackokban árulják.
Jedlik-ben tehát nemcsak a feltaláló tehetsége volt meg, a gyakorlati alkalmazás iránt is volt
érzéke. Időközben Budapestre került és Pozsonyból 1841 augusztus 27-én érkezett meg már
pesti lakásába az a tökéletesített berendezés, amellyel 1841 szeptember 6-án bemutatta a
magyar orvosok és természetvizsgálók pesti második nagygyűlésén a mesterséges savanyúvizet
és készítésének módját. A gyűlést követő ebéden magyaros vendégszeretettel kínálgatta
készítményeit. Kétnemű savanyúvizet kínált a megjelenteknek: egyik palackban elkészítette a
savanyú vizeknek legegyszerűbbikét, amelyben a közönséges vízen és azzal egyesült szén-
dioxidon kívül semmi más ásványt nem adagolt: Ez a víz a tiszta szódavíz nagyobb mértékben
bírja magában tartani a szabad szén-dioxidot, mint az, amelyben a szén-dioxidon kívül többféle
sókat is tartalmaz és ezért
"azon csípőssége, amelyet a pezsgő borban kedvelünk nagyon kielégíthető


 2012 Aquagold-Szikvízgyártó Kft. Minden jog fenntartva!
 Vízadagoló szódagép bérlés, ásványvíz-szóda-szikvíz-víztisztító berendezések forgalmazása,

 www.vizadagolok.hu
 vízadagoló | szódagép | vízautomata | ásványvíz | ballonos ásványvíz | szikvíz
Vízadagoló szódagép bérlés, ásványvíz-szóda-szikvíz forgalmazás Székesfehérvár, Fejér megye és Budapest területén
Honlapkészítés: Liw Webstudio

Ön a 130595. látogatónk.
(Összesen 310294 oldalletöltés.)